2020. február 3. és 6. között került megrendezésre a Csepeli Fasang Árpád Zeneiskola hagyományos programsorozata „A zene ünnepe Csepelen” címmel. A csepeliek körében évtizedek óta népszerű négynapos rendezvény fellépési lehetőséget biztosít az iskola növendékeinek, teret ad a növendék zenekaroknak, kamaraegyütteseknek, valamint a művésztanároknak is a bemutatkozásra. Az esemény rangját az is fémjelzi, hogy Tóth János, tankerületi igazgató valamint a Dél-Pesti Tankerület munkatársai személyesen megjelentek a programokon.

Az eseménysorozat első napján a kiemelkedően tehetséges növendékek adtak koncertet az iskola Ferencsik Jánosról elnevezett hangversenytermében. Igazi seregszemle volt ez, hiszen az iskola valamennyi tanszaka képviseltette magát: billentyűs (zongora), vonós (hegedű), fafúvós (fuvola, klarinét), rézfúvós (trombita, harsona), akkordikus (hárfa) és vokális (ének) produkciókban gyönyörködhetett a lelkes közönség.

https://photos.app.goo.gl/ndjA83xiFuoqvSKf7

A második nap a közös muzsikálás jegyében zajlott. A nézőtér soraiban helyet foglaló hozzátartozók, barátok, zenekedvelő érdeklődők nagy örömére felcsendülő dallamokat a Tücsök-, a Gitár-, a Fuvola-, a Vonós- és a Fúvószenekar szólaltatta meg. A Királyerdei Művelődési Ház színpadán fellépett még a Cselló-duó, Fuvola-duó. 

https://photos.app.goo.gl/M2T7iKSCeJRpcCFs8

A harmadik napon az iskola művésztanárai léptek színpadra. A színes, változatos műsor felölelte a zenetörténet korszakait a bécsi klasszicizmuson, romantikán át egészen a XX. századig. A koncerten elhangzottak Haydn, Brahms, Liszt Ferenc, Dvorák, Rachmaninov és kortárs magyar szerzők alkotásai. A közönség nagy tapssal köszönte meg a színvonalas estét.

https://photos.app.goo.gl/Yi3yWB5Wvqci9u5D7

A csütörtöki zárónapot a szervezők Ludwig van Beethoven születésének 250. évfordulója tiszteletére „Beethoven-emléknappá” nyilvánították, amelyre a Dél-Pesti tankerülethez tartozó Galambos János Zeneiskola növendékeit és tanárait is meghívták. Délelőtt játékos zenei vetélkedőt, délután pedig „Zongora tanszaki találkozót rendeztek, melynek szervezési feladatait Vincze Pál és Egri Katalin tanszakvezetők vállalták magukra.

A műveltségi vetélkedőn négy csapat mérte össze tudását. Először közösen megnézték az Eroica című filmet, melyben a III. szimfónia hangjai csendültek fel és sok életrajzi adatot ismerhettek meg a diákok. Ezt követően a látottakkal kapcsolatban kaptak érdekes, játékos kérdéseket. A feladatok a tanulók lexikális tudására és memóriájára épültek.

A vetélkedőn részt vevő gyerekek teljesítményükért emléklapot kaptak, majd közösen elfogyasztották az előre elkészített szendvicseket, süteményeket.

A délutáni zongora találkozóra az influenzajárvány miatt sajnos csak 19 növendék tudott eljönni. Mindannyian egy-egy Beethoven kompozíciót adtak elő. A zeneszó előtt Szilágyi Dorottya, zongora tanszakos növendékünk egy kedves történetet olvasott fel, majd felcsendült a muzsika. A szereplőket egy csokoládéval és emléklappal jutalmaztuk, ezután őket is megvendégeltük. 

https://photos.app.goo.gl/7mLuPYLR7vzurRQD9

Reméljük, hogy ez a szép hagyomány a következő tanévben is folytatódik!

Kategória: Hírek