Április 17-én, a Szent Imre téri katolikus templomban rendezték meg a Fasang Árpád Zeneiskola hagyományos tavaszi hangversenyét. A nagyszabású koncert szereplői igazi csemegének számító, különleges zeneművekkel kedveskedtek a csepeli közönségnek.

A koncerten jelenlévők tanúi lehettek a zene közösségformáló erejének, hiszen a közös cél érdekében együtt készültek, gyakoroltak, próbáltak az iskola művésztanárai, jelenlegi és egykori növendékei valamint a Fasang Árpád Vegyeskar.

Az est műsorvezetője, Hajduczky Anita kiemelte, hogy ezek a gyönyörű pillanatok is hozzájárulnak a zeneiskolában megszülető értékek közvetítéséhez.

Nyitó műsorszámként Joseph Haydn G-dúr zongoratriójának varázslatos lassú tétele hangzott fel Fehér Nikolett (zongora), Borlói Ildikó (hegedű) és Juhász Zita (cselló) előadásában. Ezután Komáromy Éva Rossini Kis ünnepi miséjéből énekelt egy megható részletet, Kispál Sándor zongorakíséretével. Ezt követően Ekert Mária és Sárközi Adél tolmácsolásában hallhattuk J. S. Bach Kettősversenyének II. tételét, kamarazenekari kísérettel, majd egy különleges műsorszám, Vivaldi két mandolinra írt Concertoja szólalt meg Kozma István és Páll Zoltán ihletett előadásában, a kibővített zenekar kíséretével. Ezután következett az est legnagyobb előadói apparátusát megkövetelő, ritkán hallható, igazi egyházzenei gyöngyszem, Beliczay Gyula F-dúr miséje. A Holló Gyula által vezényelt zenekar itt már hatalmasra bővült: a vonósok és az alapot adó orgona mellé bekapcsolódtak a fafúvósok, a rézfúvósok, az ütőhangszerek, és a kórus is. Szólót énekelt Adamóczki Mária, Fritz Éva és Komáromy Éva. A monumentális akkordok után Kodály Zoltán Esti dalának átdolgozása zárta az emlékezetes hangversenyt a kórus és dr. Szentkirályi Aladár (hegedű) szívet melengető tolmácsolásában.

A hálás közönség óriási tapssal köszönte meg a szereplőknek a különleges élményt.

Posztósné Kozma Anikó

http://www.csepel.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=9333:tavaszi-hangverseny&catid=1:helyi-hirek

Kategória: Hírek